A tőzsdetanonc útja

A tőzsdetanonc útja

Meg tudod csinálni!

2018. december 12. - Csoma Dominik

Nem gondoltam volna, hogy 3 képzés, azaz 6 nap alatt el tudja magyarázni egy trader a teljes kereskedési rendszerét és ennek a kialakulásának folyamatát. Azonban Gáli Viktornak sikerült erre rácáfolnia. A képzéssorozat az elméleti alapok tisztázásával indult, majd ennek előrehaladtával egyre nagyobb hangsúlyt a gyakorlat és be kell vallanom egyre élvezhetőbb is volt emiatt. A Master Class volt a képzés csúcsa, hiszen a már lefektetett alapokból kellet építeni és megtanultuk a rendszer alkotás elemeit, szabályait. 

Mivel megkaptuk az elméleti alapokat és több hónap alatt sikerült begyakarolni a stratégiák rendszerszintű végrehajtását.Így eljött  tettek ideje és a képzésen elkészített üzleti tervet végrehajtani konzisztensen. Fontos szerepet kapott a képzésen a teljesítményfokozás, olyan Wall Street-i technikákat kaptunk, amelyek már rövidtávon is hatékonyan meg tudják növelni a teljesítményünket. 

Így eljött a tettek mezeje, minden tudásunkkal felelőségteljesen bele kell kezdeni a szakmai munkába. A kereskedés felfogható művészetként, businessként, sőt önismereti tréningként is. Én mindhármat kedvelem, így felkészültnek érzem magam, hogy az új évben valóban bele kezdek, hiszen ez a rendszer működőképes és már értem, hogy valóban miért is képes megváltoztatni egy ember életét.

Nem sokára jön a közös kereskedési nap, amit izgatottan várok. Sőt egy olyan megtisztelő feladatot kaptunk, hogy készítsünk csapatokba rendeződve egy stratégiát, amelynek a fejlesztésében Viktor iránymutatást ad. Ez lesz az első komolyabb kihívás. Kívácsian várom, azt viszont tisztán látom, hogy nem sok felesleges időm lesz, komoly energiákat kell majd bevetni és meg kell tervezni a következő időszakot.Summa summarum pozitívan tekintek a jövőbe.

A bejegyzés trackback címe:

https://csomikereskedik.blog.hu/api/trackback/id/tr4814474444

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása